Erre a játékra véletlen akadtam rá. Egy közeli rokonom volt vendégségen távolról és a régi idők emlékére gondoltuk egyet játszunk. Hát mondja volt a Winigolf nevű játék még a Windows 95-ös rendszeren és egy jó cucc volt, azt lenne jó játszani. Mondom neki utánanézek a szoftverközpontban, közben a Linux rendszert lehetőségeit bemutatva és erre bukkantam.

Telepítés után nem tudjuk mi lesz, milyen golf játékot kapunk ugyanis ez egy kis 3dimenziós játék kellett volna, hogy legyen és lás csodát, az lett. Az icipici játék Opengl 3D-s grafikával van ellátva, de ne várjunk el komplex textúrákat, egyszerűen viszont jól van az egész megoldva. Szinte a Winigolf másolatát láttuk benne, de mégsem volt az. A játékmenet hasonló volt az elején. Aminek örültünk is. Lehet 1, 2, 3 vagy akár 4 játékos mód. Minden simán ment még egy pályán ki nem repült a labda. Akkor rájöttünk, hogy itt van több újdonság is. Ki bír repülni a labda ha nem sima a terep, sőt voltak mozgó elemek is a pályán és még teleportal is találkoztunk, ahol a teleportálásnál labdára ható erő a másik helyen a teleportból kilépve folytatódik, viszont rossz ütésnél könnyen a teleportba ragadhatunk, bár a következő ütésnél ez korrigálható. A pályáról kieső labdáért büntető pontját ami egy plussz ütés ként van elkönyvelve. Ha kiesik a labda akkor a következő ütésnél ahol maradt onnan megyünk tovább. Több fele játszma van, nehézségi színtől függően lehet 18 de akár több pálya is egy játszma.

Nagyon jót szórakoztunk egy nagyon jó kis játék. Akár kisebb társaságnak is jó szórakozást kínál. Én Zorin Os Core 9 alatt játszottam, szinte egyáltalán nem terhelte rendszert, szóval nagyon rági PC-n is mennie kell.

golf

Egyszerű, de jó játék

Megosztás