Futtatható e játék a Linuxon?. A válasz erre az, hogy természetesen igen. Nagy változásra viszont ne számítsunk. Nem lesz szebb a grafika és nem is fog kétszeres sebességgel száguldozni a kiszemelt játék, csak azért mert elmondhatjuk, hogy Linuxon elindult. Tévhit,hogy egy játék teljesítménye növelhető ha egy másik operációs rendszeren fut. Az is egy nagy tévhit, hogy grafikai szempontból megint csak előnyösebb, mondjuk egy Linux. Érdekes viszont az, hogy míg Micro$oft és csapata nevet azon, hogy a kis zárt csoportjukban micsoda hatalmas fejlődés folyik, addig a többi platformon is jelentős változás történik. Egyre több illesztőprogram kerül ki Linuxra mind ATI mind NVIDIA terén. Egy két dolgot viszont jó, ha tényleg észben tartunk:


> A Linux nem Windows,
> A Linuxot nem játékra és egyéb “hancúrozásra” találták ki,

Minden más olyan munkafolyamatot amit a Windows elvégez, a Linux is megcsinálja.


A következő linkre ha rákattintottok, egy tesztelési ábrát láthattok a képek alapján. Nem szoktam ezzel a témával foglalkozni, hiszen nem is értek hozzá, másik dolog meg az, hogy ezt meghagyom az “okosaknak”. Mégis, ahogy átfutottam az oldalt, érdekes adatokat találtam. Mégpedig azt, hogy a Linux grafikus illesztőprogramok terén szépen halad, mondjon bárki bármit. A cikk lényege, hogy a Windows 10 Pro 64 bites verzióját összevetették az Ubuntu 15.10 -es verziójával. Értesüléseim szerint, három típusú videókártya került tesztelés alá, a GeForce GTX 780 Ti, GTX 950, és GTX 980.
A tesztelt gép pedig egy “gamer” vas, amit elég szépen összeraktak a teszt érdekében: Intel Core i5 6600K + MSI Z170A GAMING PRO.
A Windows 10 Pro 64 bites változata minden frissítést megkapott a tesztelés során, míg az Ubuntu 15.10 a Linux 4.2.0-17 kernelt, Unity asztali környezetet, X.Org Server 1.17.2 -t, valamint a GCC 5.2.1 -t használta.

Első elindulásnak a Nexuiz játékot vették elő a tesztelők. Habár nem egy “kolosszális” játék, jó volt látni, hogy az Ubuntu már az elején szépen belekezdett.
Második körben az OpenArena játék következett. Itt szintén “csodák csodájára” az Ubuntu gyorsabb volt mint a Windows.
A harmadik játék a Unigine Heaven. Itt már azért belehúzott Windows is, és egyenlő értéket hoztak.
A negyedik tesztelésnél a Unigine Tropics tech demo -t vették elő, ahol az Ubuntu szintén gyorsabbnak mutatkozott mint a Windows.
Az Unigine Valley tesztelésnél szintén szoros “küzdelem” volt látható.
A végső “stádium” következett: Xonotic és GpuTest. Itt már látszott a Windows erőssége, ez nem volt vitás. Magasan jobban teljesített mint az Ubuntu.


Mégis, attól eltekintve, hogy az utolsó eredmények toronymagasan eltértek, jó volt látni, hogy az Ubuntu OpenGL tesztelések során megállta a helyét. Ezek az értékek csak tovább bizonyítják, hogy a grafikus illesztők Linux téren folyamatosan fejlődnek.


Örülök annak, hogy láthattam ezt a tesztet saját szememmel. Annak is örülök, hogy így a fejlesztők tudnak viszonyítani, mit kellene még javítani esetleg, és stb.
Viszont, egy kicsit elgondolkodtam azon, hogy ez mennyire fogja a Linux világát befolyásolni a későbbiekben. Ugye ilyen értékek mellett, joggal “követelhetik” a folytatást azok, akik Linuxon szeretnének játszani de még az illesztőprogramok miatt nem tudják teljesen élvezni a teljes játék menetet. Fog e változni a Linux filozófiája, vagy az idő múlásával teljesen “átvariálódik” és pont az ellenkezőjét fogja mutatni?!.


A tesztelést a következő linkre kattintva tekinthetitek meg:
http://www.phoronix.com/scan.php?page=article&item=nvidia-win10-ubuntu15&num=1

Megosztás